hát... tartalmas nap volt (naplemente a Klostertal-ban)
a pánnikkeltő mókamester, és az Ill
a következő táborhely: túl szép, túl ideális (...)
újra Ausztriában
a vaduz-i bronzpacik
Vaduz főterén
Rajnán innen még Svájc, Rajnán túl már Lichtenstein
érkezés a miniállamba
vár, Sargans
az utolsó svájci fotók egyike
vízesés, Walensee
...de ezért a kilátásért megérte
ezen sajnos épp felfelé kellett jönnöm... (hátul még mindig a Speer)
alkalmi útitársaim a trikolórral pózolnak:)
a Walensee, mögötte a Speer csúcsa (1950m)
apróság svájci módra: külön alagút a bicikliseknek
a Walensee partján (a kissrác nem én vagyok:))
a Milka tőlük olyan selymesen lágy:-)
vezérfotó: a verda, háttérben a Fronalspock (2124m)
közeledés a Walensee medréhez
lesznek itt még emelkedők...
és ez nem festmény (nyisd meg nagyban)
éjszakai táborhely, WadenswillWadenswill (Svájc) - Vaduz (Lichtenstein) - Innerbraz (Ausztria)
2008.08.06. szerda
napi táv: 142 km
össztáv: 1540 km
Igazából nem tudom, hogy eddig írtam-e ilyet, de ha nem: szerintem ez volt az utam legtartalmasabb napja. Fejben minden napot szakaszokra osztottam: elérni ezt és ezt a várost, hegyet, tavat stb, így mindig egy kisebb cél lebegett előttem, Regensburgaban pl. még nem a Szombathelyi vonatraszállást terveztem:) Így volt ez ma is, csakhogy erre a napra több ilyen "állomás" is jutott. Először is a Walensee nevű tó, rengeteg fotót láttam róla, hihetetlenül vártam, hogy 'személyesen is találkozzunk'. Másodszor pedig Lichtenstein, a miniállam. De nem utolsó sorban erre a napra estek az első komolyabb szint emelkedők is, az Alpok ugyanis vészesen közeledett.
De kezdem az elején. A Wadenswillben töltött éjszakám, lévén, hogy itt nem divatos a 'parkban bandázás' nagyon nyugodtan telt (éjjel csak egy vakond zavart meg, aki a sátram alatt próbált "túrni", de egy koppintással jeleztem, hogy a hely foglalt). A reggeli start után -teszem hozzá: ébredési rekordot döntöttem, 7 után már nyeregben is voltam- viszont szomorúan tapasztaltam, hogy az egyik pedálom egyre jobban kattog, a probléma már 1-2 napja is feltűnt, bekanyarodtam hát egy szervizbe. A tulaj megnyugtatott, hogy nincs nagy baj, kibírja hazáig; használt alkatrészt nem árultak sajnos, az új pedál pedig több napi kajám árával vetekedett... így maradt a kattogás. Természetesen mindenhol bicikli úton/sávon mentem... ez a Svájc elképesztő. Mindenhol táblák jelezték, hogy Weesen -a Walensee első települése- merre található, csak tekerni kellett. Közben megreggeliztem egy Spar parkolóban, az árak teljesen barátiak voltak -az alsóbb polcokon persze:) Alföldi hegy imádóként, ahogy közeledtem az első hegyekhez, csak szájtátva fotóztam őket; autóval pár perc alatt elmennél mellettük, de biciklivel akár órákig 'kísér' egy 1500-2000 méteres csúcs, és ez fantasztikus volt. A Walensee medre már messziről látszott, kb. 40 km kerekezés után meg is érkeztem. Leírhatatlan. Meredek sziklák, között egy -nem is annyira- kis tengerszem, mögötte havas hegyoldalak, a zöld legelőkön nyaralók, tanyák. Kell ott egy ház, veszek is majd, eldöntöttem:) Első lelkesedésemben még azt gondoltam, hogy 'csak bele kéne szaladni' de a max. 12 fokos víz valahogy elvette a kedvem. Kárpótoltam magam egy halom kaviccsal, amit hazáig cipeltem aztán. A part mentén is végi kerékpár út van, de ez akkor már teljesen természetes volt, az lepett volna meg, ha nincs. Menet közben belefutottam egy éppen egymást fotózó bringás trióba, persze meg is kértem őket, hogy kattintsanak rólam egyet, háttérben a tóval, amikor meg én fotóztam őket, egyből beálltak a biciklim mellé, és pózoltak a magyar zászlóval:) Nagyon aranyosak voltak, egy ideig együtt mentünk, beszélgettünk, aztán ők balra én jobbra. A tavat 15-20 km után hagytam magam mögött, (...) és lassan közeledtem Sargans, az utam utolsó svájci városához.
Innen észak felé, Trübbach-ba vettem az irányt, hogy ott menjek át Svájc és Lichtenstein határ folyóján, az "ifjú" Rajnán (Rhein). (És a Duna után egy újabb folyó, amivel találkozok gyerek korában). A hídon áthaladva már egy új országban is voltam.
Lichtensteintől valahol azt vártam, hogy eltér Svájctól vagy Ausztriától, lesz benne valami egyedi, valami 'lichtenstein-i'. Az egyediségét több olyan dologban is észrevettem, amivel eddig nem találkoztam. Pl. minden buszmegálló- és köztéri lámpa tetején napelem van, a jómód és a tisztaság talán Svájcét is felülmúlja. Rengeteg a benzinkút, az üzemanyag árak pedig jóval alul múlják a svájcit. A souvenir boltokban viszont svájci bicskát árulnak... hát na. A boltokban pedig minden terméknek feltüntetik az árát euróban és svájci frankban is, és váltójuk is van, ellentétben Svájcal, ahol pl. a Sparban euróval fizettem, de frankot kaptam vissza (de a számlán feltüntetik, hogy milyen tarifával számolnak). Lichtenstein viszont ezeket leszámítva számomra egy nagyobb városnak tűnt, amiben több belváros van -ezek a városok (Balzers, Triesen, Vaduz, Eschen)- és az azok közti tér is teljesen beépült -ez a "vidék"-. A fővárosa egyébként Vaduz, gigászi, 4600 lakossal rendelkezik. Itt meg is álltam pihenni egy kicsit, bringa letámaszt, városnézés. A főtér gyönyörű, a barna színt kedvelhette a fő építész, ugyanis minden épület és minden díszkő, mind-mind barna volt. Vaduz belvárosa lényegében maga a tér volt, így nem időztem sokáig. Vettem egy fagyit, amire már régen vágytam... direkt műanyag kehelyben kértem, amit így souvenirként el is rakhattam:) Magát az országot dél-észak irányban kereszteztem, nem egészen 2 óra alatt -városnézéssel együtt.
A határ délutáni átgurulása után pedig következhetett a napom 3. országa, a régi-új ismerős: Ausztria. A Feldkirch-Bludenz útvonalon haladtam tovább az Ill folyó mellett. A táj fantasztikus volt, én pedig már kissé rezignált a sok új élménytől, érzékszerveimet ráállítottam hát az ideális éjszakai szállás megtalálására. Bludenz után a kerékpárút a Klostertal erdős-dombos terepén vezetett, sok sok út menti paddal, füves placcal, ezek viszont éppen az út közelsége miatt veszélyesek lettek volna. Találtam viszont egy hatalmas füves rétet, rajta egy forrást: tökéletes. Ekkor viszont még világos volt, egy arrább eső padon, közvetlenül a Ill egy erősebb sodrású szakasza mellett, megfőztem az aznapi vacsit, és bekevertem a kálcium-magnézium-cukor "koktélt". Mindezt egy napzáró pipával és napló írással zártam volna le... ha nem jön közbe egy lelkes kutyus... Először csak odajött haverkodni, aztán lebotorkált a meredek parton a vízbe... nézte, hogy bele tud-e menni, és elkezdett rám ugatni. És ugatott, ugatott, és ugatott. Mint amikor azt akarja, hogy menjek utána. Lementem érte, azt hittem nem tud visszajönni, erre beugrott a vízbe:) Az egész játszadozás kb. fél órán át tartott, hol kijött, hol beugrott, hol kisétált, hol rám rázta a szőrét... de közben folyamatosan nézett és ugatott. Aztán jött egy család és elment velük. De már kezdtem magam a kandi kamerában érezni. Ahogy lement a Nap, felvertem a sátram a réten, és elaludtam az Ill morajlására. Az a gondolat viszont nem hagyott nyugodni, hogy mit keres itt egy ekkora, körbekerített, zöld rét, rendezett gyeppel, a közepén forrással, -látszólag- kihasználatlanul. A választ pontosan hajnali 4:12 perckor kaptam meg...
(to be continued)
Innen észak felé, Trübbach-ba vettem az irányt, hogy ott menjek át Svájc és Lichtenstein határ folyóján, az "ifjú" Rajnán (Rhein). (És a Duna után egy újabb folyó, amivel találkozok gyerek korában). A hídon áthaladva már egy új országban is voltam.
Lichtensteintől valahol azt vártam, hogy eltér Svájctól vagy Ausztriától, lesz benne valami egyedi, valami 'lichtenstein-i'. Az egyediségét több olyan dologban is észrevettem, amivel eddig nem találkoztam. Pl. minden buszmegálló- és köztéri lámpa tetején napelem van, a jómód és a tisztaság talán Svájcét is felülmúlja. Rengeteg a benzinkút, az üzemanyag árak pedig jóval alul múlják a svájcit. A souvenir boltokban viszont svájci bicskát árulnak... hát na. A boltokban pedig minden terméknek feltüntetik az árát euróban és svájci frankban is, és váltójuk is van, ellentétben Svájcal, ahol pl. a Sparban euróval fizettem, de frankot kaptam vissza (de a számlán feltüntetik, hogy milyen tarifával számolnak). Lichtenstein viszont ezeket leszámítva számomra egy nagyobb városnak tűnt, amiben több belváros van -ezek a városok (Balzers, Triesen, Vaduz, Eschen)- és az azok közti tér is teljesen beépült -ez a "vidék"-. A fővárosa egyébként Vaduz, gigászi, 4600 lakossal rendelkezik. Itt meg is álltam pihenni egy kicsit, bringa letámaszt, városnézés. A főtér gyönyörű, a barna színt kedvelhette a fő építész, ugyanis minden épület és minden díszkő, mind-mind barna volt. Vaduz belvárosa lényegében maga a tér volt, így nem időztem sokáig. Vettem egy fagyit, amire már régen vágytam... direkt műanyag kehelyben kértem, amit így souvenirként el is rakhattam:) Magát az országot dél-észak irányban kereszteztem, nem egészen 2 óra alatt -városnézéssel együtt.
A határ délutáni átgurulása után pedig következhetett a napom 3. országa, a régi-új ismerős: Ausztria. A Feldkirch-Bludenz útvonalon haladtam tovább az Ill folyó mellett. A táj fantasztikus volt, én pedig már kissé rezignált a sok új élménytől, érzékszerveimet ráállítottam hát az ideális éjszakai szállás megtalálására. Bludenz után a kerékpárút a Klostertal erdős-dombos terepén vezetett, sok sok út menti paddal, füves placcal, ezek viszont éppen az út közelsége miatt veszélyesek lettek volna. Találtam viszont egy hatalmas füves rétet, rajta egy forrást: tökéletes. Ekkor viszont még világos volt, egy arrább eső padon, közvetlenül a Ill egy erősebb sodrású szakasza mellett, megfőztem az aznapi vacsit, és bekevertem a kálcium-magnézium-cukor "koktélt". Mindezt egy napzáró pipával és napló írással zártam volna le... ha nem jön közbe egy lelkes kutyus... Először csak odajött haverkodni, aztán lebotorkált a meredek parton a vízbe... nézte, hogy bele tud-e menni, és elkezdett rám ugatni. És ugatott, ugatott, és ugatott. Mint amikor azt akarja, hogy menjek utána. Lementem érte, azt hittem nem tud visszajönni, erre beugrott a vízbe:) Az egész játszadozás kb. fél órán át tartott, hol kijött, hol beugrott, hol kisétált, hol rám rázta a szőrét... de közben folyamatosan nézett és ugatott. Aztán jött egy család és elment velük. De már kezdtem magam a kandi kamerában érezni. Ahogy lement a Nap, felvertem a sátram a réten, és elaludtam az Ill morajlására. Az a gondolat viszont nem hagyott nyugodni, hogy mit keres itt egy ekkora, körbekerített, zöld rét, rendezett gyeppel, a közepén forrással, -látszólag- kihasználatlanul. A választ pontosan hajnali 4:12 perckor kaptam meg...
(to be continued)
