életkép a jestetten-i kempingből, és a ""száradó"" ruhák :-)
...és a sodródó hajók
Neuhausen, a Rheinfall...
no comment. Svájc.
érkezés Svájcba, kerékpárút balraDonaueschingen-Jestetten: 2008.08.04. hétfő
napi táv: 72 km
össztáv: 1326 km
Egy füves réten éjszakáztam, így reggel ismét szembesülnöm kellett azzal, hogy sátrazni a pucér csigák is szeretnek. Gyors harc, sátorbontás. Feltöltöttem a kulacsokat, vizes palackokat és, mivel az égbolt nem volt túl kecsegtető, az esővédő huzatokat is feltettem. A vitorlákat DÉL felé irányítottam, és start. Elsőre kicsit szokatlan volt, hogy mostantól teljesen magamnak tervezem az útvonalat, nem vezetnek a "Duna-menti kerékpárút" balra, jobbra táblák. Ebből adódóan volt is egy kisebb nyüansz, erre még visszatérek:) Pár km után a Hüfingen-i Liddl tökéletes reggeliző helynek bizonyult. A búcsú-menü felvágottos bagett és akciós vanília puding volt... német barátaim nagy meglepetésére úrias módon a padkán ülve reggeliztem meg, de sajnálom, nem volt pad:) Az eső sem váratott sokáig magára, Döggingen-nél már el is kezdett felfrissíteni, hogy el na aludjak a volánnál. Az a bizonyos nyüansz is ekkor kezdődött... A térképen a számomra legpraktikusabb határátkelőt kerestem -ne főút vezessen odáig, van-e kerékpárút- kinéztem, hogy melyik települések felé kell mennem. És láss csodát, megláttam egy kis navigációs táblát, amin fel volt tüntetve, hogy a környező falvak merre és milyen távol vannak, településenként külön színű és formájú jelzéssel, hogy a kereszteződésekben is tudd, merre tovább-és persze az én úticélom is jelezve volt: Muflingen még 3.5 km. Egyből jobb kedvem lett, követtem a jelzéseket. Felmerült bennem, hogy túristajelzéseket követek, amik nem biztos, hogy mindig kerékpárral járható terepre navigálnak... de ezt a gondolatot el is hesegettem, hisz ki jelezné a túristautakat egy városban?! Meggyőztem magam arról, hogy a jelzések a bringásoknak szólnak, és jó darabig minden szuperül is ment. Nade aztán:D Egy viszonylag kihalt útszakasz betonról murvára váltott. Ezt már megszoktam, és, mivel az út kellemesen lejtett is, meggyőztem magam arról, hogy jó felé megyek. Amikor viszont a murva átváltott homokká, és az út gyanúsan az erdő felé tartott, nem mondom, hogy nem kezdett gyanús lenni. De átgondoltam, a jelzés erre mutatott, nem lesz gáz. Aztán a földút kezdett saras lenni, és beértem az erdőbe is. (...) Sok rondát mondtam a jelzésre, ill. magamra is. Ugyanis bebizonyosodott, hogy, amit követtem, nem csak úgy nézett ki, mint a túrista jelzés, hanem túrista jelzés volt, magyarán túrista ösvényekre vezet majd, ami számomra, országúti gumikkal nem túl szép jövő. De a "lehetetlen nem létezik" alapelvet követve tovább gurultam az erdőben, az ekkor már egyre keskenyebb és dagonyásabb úton. Egy ideig nem is volt gáz, mert ugye csak fékezni kellett, gurultam szépen a völgybe. Kanyargás közben egy nedves keresztfán kicsúszott az első kerekem, ennek hatására mundjuk úgy, 'hirtelen szálltam le'. Volt még egy kisebb esés, de ezektől eltekintve egyben leértem a völgybe, az ott lévő patakban pedig a saras cipőm is lemoshattam. (de minek?) Az igazi kihívás viszont csak ekkor kezdődött: ahova le, onnan fel. Az út elkezdett emelkedni, nyeregben maradni reménytelen volt. Tolni pedig keserves. Azóta is sajnálom, hogy képet nem készítettem a helyről, de esett az eső, és a biciklit sem tudtam hova letámasztani. Felértem... az a kb. 1 óra sárban tolás volt az út legelcseszettebb szakasza. De, amikor -már aszfalton tekerve- megláttam az úton szembejövők arcán a megdöbbenést, hogy az erdő felől jövök, talán azért megérte:) Meg legalább vot szerencsém 3.5 kmt túrázni a Fekete erdőben, tehát minden rosszban van valami jó?:) Németországtól a Stühlingen-i határátkelőnél búcsúztam el-akkor még azt hittem legalábbis. Svájcban Neuhausen felé vettem az irányt. Végre működött a mobilom is az otthonlévők nagy örömére. Az első dolog, ami feltűnt Svájcban, hogy mindenhol volt bicikliút. Nem túlzok, mindenhol. Neuhausenben lefotóztam a híres Rheinfall-t, a Rhein folyó egyik vízesését. Érdekes volt látni, hogy a sodrásba túristahajókat vezetnek be, és megvárják, amíg a víz kisodorja a hajót... és ezt ismétlik egész nap. Találkoztam egy magyar családdal is, látták a zászlót és leszólítottak, hogy mit keresek én itt:) Jót beszélgettünk, útbaigazítottak, hogy melyik úton érdemes Zürich felé mennem, nagyon aranyosak voltak. Svájcnak ez az északi csücske, ahol voltam, nyelvszerűen nyúlik be Németországba, így ha Zürich felé légvonalban akartam menni és nem kerülni egy nagyot, vissza kellett mennem a németekhez. Jestetten-ben (ismét Né.o.-ban) találtam egy kempinget, bár ekkor még csak 72 km-nél jártam, azaz Zürich-ig még ugyan ennyi volt hátra, de a másnapot városnézéssel akartam tölteni, így rendeztem 2 fél pihenőnapot. Meg mosnom is kellett, az elemek is lemerültek. A kemping 9.30 euró volt. Ha beleszámolom, hogy jócskán kihasználtam a területén lévő körtefák szolgáltatását, feltöltötték az akumlátoraim, és kimostam minden ruhám, megérte:) Pechemre viszont a kempingben osztálykirándulás volt, a gyerkőcök pedig nem voltak túl toleránsak a többi lakóval. A zuhanyhoz külön érme járt, egy bedobás, egy zuhany. Ez elég bosszantó volt, mert ugye, mivan ha netán 2x tusolnék? Az pedig csak fokozta a helyzetet, hogy miután bedobtam az érmét, megnyomtam a gombot, jött a tuti meleg víz (egész nap áztam, elég jó esett) pár perc múlva viszont elállt. Mert egy érméért csak kb. 3 perc járt. Utólag ez is vicces, állni a kabinban beszappanozva, a víz meg nem jön, de akkor elég bosszantó volt. Esti programként kimostam minden ruhám, kiteregettem az alkalmi szárítókötelemre, főztem levest, tésztát. Lefekvés után egy ideig még átkoztam a gyerekeket, akik továbbra is vígan viháncoltak a szomszéd sátorban. Az viszont még jobban izgatott, hogy vajon a ruháim megszáradnak-e reggelre, az eső ugyanis ismét eleredt.
