11. nap: Hegyre fel, hegyről le: a Feketeerdő hegységben

a rendezvény másnap reggel

a partysátor: Jézus hív!

szimplán szép

...és kb. 900 km-rel később, a Fekete erdőben

összehasonlítás: a Duna Bécs után...

állandó késztetést éreztem, hogy lefotózzam az ilyen táblákat (kerékpáros lemenet)

közeledés az erdő 'sűrűlyébe'

életkép: rengeteg ilyen gólyát láttam a fekete erdei településeken... a céljukra nem jöttem rá, de hangulatosak, nem?:)

apró figyelmesség: kapaszkodó az átjáró előtt, hogy ne kelljen leszállni a pirosnál -gondolom én-

...és Neuburg (2 nappal ezelőtt a képen lévő kastély előtt fotóztak le)

az "A mi Dunánk" c. kiállítás első képei az ulm-i várfalon: Szentendre, Visegrád...

a reggeli Duna Ulm előtt

NeuUlm-Sigmaringen, 2008.08.02. szombat

napi táv: 127 km
össztáv: 1139 km

Aznap kivételesen feljegyeztem még 1-2 adatot:
-átlagsebesség: 19,2 km/ó
-maximum sebesség: 52,3 km/ó
-elfogyasztott kalória: 1750,6
-menetidő: 6 óra 36 perc

Reggel még csepegett az eső, de mire életre keltem, el is állt. "Felnyergelés" után kicsit még beszélgettem a a többiekkel, újra megköszöntem a segítségüket, és tovább indultam. Ulm-ban reggeliztem a Duna parton, egy padon a bicikliút mellett. Evés közben sorra mentek el előttem a kajakosok, csak nézni is jó volt őket. A város reggel még elég kihalt volt, aztán -szombat lévén- fokozatosan előkerültek a sporttársak: montisok, országútisok, sétálók, korisok, és a kedvenceim: fiatal anyukák, akik görkorival tolják a babakocsit, apu pedig mellettük kocog. Ebben pedig az a nagyszerű, hogy a sport a németeknél egy kollektív tevékenység: nemtől és kortól függetlenül mindenki sportol valamit, akár csak elmegy sétálni... de sportol. Ahogy tegnap este megtudtam a német felfogásról: "Ha már sokat dolgozok, sokat is sportolok!". A forgalom nőtt, én pedig továbbálltam. A várhoz érkezve viszont meglepő képekkel találkoztam: a vár falán kiállítás-szerűen fotók voltak a jellegzetes Duna menti városokról. Szentendre... Visegrád az osztrák és német nagyvárosok... igazából ekkor tudatosult bennem, mennyi élménnyel is gazdagodtam az elmúlt 11 napban, gyakorlatilag most visszanézhettem, hogy merre jártam eddig.
Kora délután találkoztam a először a Fekete erdő névadóival: a jellegzetesen sötét lomkoronájú fenyvesekkel. Csodálatos hely. Mintha a Klinika c. sorozatba cseppentem volna: hatalmas legelők, gyönyörű mészkőfalak, hangulatos kis falvak... de, ami a lényeg: a Duna. Ezen a szakaszon ugyanis a 'Dunám' már csak kis patak. (összehasonlításként beteszek 2 képet). Az idő hol elromlott, hol kitisztult; az ég folyamatosan felhős volt, néha eleredt, aminek annyira nem örültem a murvás út miatt. A látvány viszont kárpótolt mindenért. Szombat lévén a csengőm sajnos elég gyakran használtam, a szombati turistaáradat az eső ellenére sem maradt el. A nap további részében több említésre méltó dolog már nem történt... feltekertem és legurultam, ámultam és bámultam. Kivéve az estét persze, mert az ismét egy külön történet:)
A szálláshelyemet általában teljesen random módon választottam ki; amikor úgy éreztem, hogy lassan elég lesz ennyi, nyitottabb szemmel jártam, merre egy kempinget jelző tábla, füves rét, park, vagy gyakorlatilag akármi, ahol aludni lehet -minnél olcsóbban lehetőleg. Így volt ez most is; a számláló már 127 km-t mutatott, a mai napban szintkülönbség is volt rendesen... és abban a pillanatban "ottermett" előttem egy halom lakókocsi. Felnevettem, hogy már megint mekkora szerencsém van, akkor még nem is tudtam, mekkora. Azt hittem, egy kempinghez érkeztem, de ez sokkal jobb volt annál: egy fesztivál. Méghozzá nem is akármilyen fesztivál; a fő sátor ajtaja fölött ezek a feliratok álltak: JÉZUS ÉL! és JÉZUS HÍV TÉGED! :-D Gondoltam, ha már úgyis él, ráadásul hív is, akkor biztosan szívesen lát egy éjszakára:) De viccet félretéve, ez valóan egy nemzetközi Jézus él! fesztivál volt, tele mindenféle nációkkal, rendezvényekkel. Elkezdtem betolni a 'járgányt' a füves placcon, a szervezősátorból pedig már messziről integettek, hogy arra menjek, hozzájuk. Köszönés, felkonferálás: ki vagyok, mióta jövök. És bejött. Kicsit ottartottak, kifaggattak, és már mutatták is, hogy hova verhetem fel a sátramat. Megmutatták a zuhanyzót, és meginvitáltak az esti koncertre is, nagyon segítőkészek voltak. Minnél messzeb kerültem otthonról, a magyar zászlóm annál hatásosabb beugrónak bizonyult. Házépítés után ettem egy kis csokis kekszet, a főzést kihagytam, a bő ebéd után nem éheztem meg. Az estébe 'csak' az piszkított bele, hogy volt valami baj a hálózattal és nem tudtam használni a telefonom; otthonról megkaptam az aggódó SMS-eket: miért nem írok, mi történt... válaszolni viszont nem tudtam rájuk. A koncertet már az "ágyból" hallgattam meg. A stílusa az Alföld TV-s 'Vidám Vasárnaphoz!' volt hasonló... ahogy csukott szemmel hallgattam, lelki szemeim előtt egy görög komédia játszódott le. Szóval annak reményében forgolódtam tovább, hogy a party nem éjfélig tart majd:-)

10. nap: Felhőszakadáson át a citromos Beck's-ig

esti grillparty

a kemény mag, középen egy hamisítatlan német sörhassal:)




a lakóautó (származási helye: Szahara) figyelemre méltó a tetején lévő szörf is, mint esővédő

városnézés...

érkezés Donauwörth-be

Steppberg-NeuUlm, 2008.08.01. péntek

napi táv: 140 km
össztáv: 1012 km (megvan az első ezres, JUPPÍ:D)

A templomkertben eltöltött éjszaka hihetetlen pihentető volt. Itt nem feltétlenül a templomkerten van a hangsúly, inkább azon, hogy a természetben voltam, semmi zaj, semmi zavaró tényező (kivéve, hogy naplemente előtt vadásztak a környéken, de csak 1-2 lövés dördült el). A nap alapvetően 2 ciklikusan egymást követő eseményen alapult: amikor tudom, hogy pontosan hol vagyok, és amikor csak sejtem. Ez nem eltévedést jelent, csak azt, hogy a környék egészen Donauwörth-ig elég ritkán lakott, pontosabban nagyon kis települések találhatóak erre, amiket nem feltétlen jelöl az 1:500000 méretarányú térkép. Az mai penzum 1. felét többnyire murvás úton tettem meg, nyeltem is a port rendesen. Ha nem murván mentem, akkor eldugott kis mezőgazdasági utakon, így a Dunával sajnos csak ímel-ámmal találkoztam. Az első nagyváros, Donauwörth nagyon szimpatikus volt: rengeteg műköves sétálóutca, hangulatos teraszos kávézók és fagyizók (ezek közül természetesen egybe sem mentem be -spórolás), és meglepően sok felpakolt bringás. Megálltam egy köztéri térképnél, hogy merre menjek tovább, és -német szokás szerint- már érkezett is a segítség: egy aranyos görög lány és a német párja személyében. A nevüket már sajnos elfelejtettem, de úgy egy órát sétálgattunk és város néztünk együtt, elmondták, hogy merre a legpraktikusabb mennem. Séta közben a lány egyszer felkiáltott: "Nézd! Ők is magyarok!" És 2 bringás ment el előttünk, de sajnos nem magyarok voltak, az utánfutójuk hátulján lévő magyar zászló az úti célt jelölte: "We are going to Budapest". De azért jó volt látni a magyar színeket. Kiérve a városból, bevittem a szokásos mogyorókrémes, cukros teflonkenyér adagomat, amit a nemrég vásárolt almakompóttal és narancslével egészítettem ki. (Ekkor döntöttem el, hogy most már mindig veszek valami 'újat', amivel feldobom a megszokott kajákat). Földanya kegyes volt: megvárta a felhőszakadással, amíg befejezem az ebédet, ekkor kb. a 70. km-nél jártam, ezután végig esett sajnos.
Gyors esővédő intézkedések: sátor+polifoam egy nagy nylonzsákba, hátitáskára esővédő huzat, magamra esőkabát (magában a túratáskában pedig minden ruha -'kategóriák szerint' külön szatyorban volt-. Az út innen fotózás nélkül telt, az eső kicsit elvette a kedvem, de fütyörészés-és zenehallgatás terápiával gyorsan megoldottam a problémát:)
Volt viszont egy nagyon bosszantó dolog: mint az menet közben kiderült a "vízálló, "mindentkibír", "atombiztos" Cateye Velo8-típusú kilóméterórám nem bírta a vizet. Azt, hogy ez mennyire bosszantott, nem nagyon tudom leírni. Egy számláló hihetetlen nagy segítségére van a biciklisnek: számon tartja a napi és össztávot, ez alapján tudom tervezni a napom: mennyit jöttem eddig, mennyit megyek még, mennyivel 'száguldok' éppen... stb. stb. Amikor észrevettem, hogy nem működik, kb. úgy éreztem magam, mint Tom Hanks a Számkivetett c. filmben, amikor elveszíti kvázi egyetlen társát Wilsont, a baseball labdát. A helyzet azért nem volt annyira súlyos, elkezdtem megszerelgetni, állítgatni a szenzorokat... és sikerült. Aztán megint leállt... Végül csak rájöttem, hogy szárítgatni és törölgetni kell, akkor visszatér belé az élet:) (viszont ilyenkor mindig le kellett állni, letámasztani, stb. sok felesleges macera).
A nap végén pedig bekövetkezett egy régen várt esemény: átléptem az első 1000 km-t! Jó volt látni, ahogy átfordul a számlálóm. Ekkor éreztem igazából először, hogy most jó lenne valakivel lenni, akivel kezet lehet rázni, vagy épp koccintani valamivel.
És, hogy miért lett a citromos Beck's a mai nap egyik címadója?:D
Gyakorlatilag ahogy megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy elkélne egy társ, észrevettem egy kis tavat, a partján 1-2 sátorral és pavilonnal. Ez -gondoltam- tipikusan olyan hely, ahol én egy nagyon jót alszok majd. Elindultam a tó felé egy bekötőúton, de belebotlottam egy sorompóba... ki lehetett kerülni, mentem is tovább. Egy elég nagy retró, Mercedes lakóautó-felé elé fel volt verve egy esőbeálló (a teteje részét képezte egy szörfdeszka is), alatta pedig asztal és padok. Ez az útnak egy olyan pillanata, amire mindig nevetve gondolok vissza: ahogy közelebb gurultam, egy kopasz férfi nézett rám kérdően... köszöntünk, felkonferáltam magam, hogy ki vagyok és mióta jövök, fáradt vagyok stb. És a válasza -alapvetően még meg sem kérdeztem, hogy sátrazhatnék-e itt-: "Gyere ülj le, iszol sört?" :-D Hát, bevallom elfogadtam. Leültünk, aztán jött a csapat többi tagja is. Kiderült, hogy szociális munkások, és kijöttek a tóhoz, hogy kipróbálják a lakóautójukat (a történet ennél kicsit összetettebb volt, de a társaság a lényeg). Mondták, hogy egész nyugodtan sátrazzak itt velük. Azt este többi részét beszélgetéssel töltöttük, feltöltötték az elemeimet, és, ami a legjobb volt: grilleztek:) Ahogy megüresedett a tányérom, pakolták is rá a következő szeleteket... ez fehérjebevitel terén jelentős minőségi ugrás volt a halkonzervhez képest. És persze ugyanígy tettek a sörrel is:) Hajnali 2-ig beszélgettünk, ettünk, ittunk. Sokat megtudtam a németekről, a gondolkodásukról, az életükről. Kiderült, hogy ott sem kolbászból van a kerítés, ott is vannak problémák, csak másmilyenek.
A hely másik nagy előnye a tó volt: fürdőkád és mosókonyha ugyebár.
Utólag visszagondolva ez volt az egyik legjobb, ha nem A legjobb estém az út során. Többször megköszöntem nekik mindent, hálálkodtam, de, hogy valójában mennyire hálás voltam a segítségükért, azt valószínűleg 1-2 Danke! vagy Thank you! nem fejezte ki.
(A társaságról készült képeknél valamit elnyomtam a gépen, "kicsit" homályosak lettek... illusztrációnak azért betettem őket.)

9. nap: Ahol a madár sem jár...

a fürdőkádam

szálláshely, háttérben a völgy (...)


a szomszéd templom, jobbra a sátram

...és a domb tetején. több órája sehol egy település, és beleszaladok egy templomba... kicsit meglepődtem :-)

felgyaloglás a dombra, visszatekintés a drótszamárra (pötty középen)...

Duna-holtág... a "kalandfilm" kezdete

Neuburg an der Donau, pózolás a kastély előtt

Ingolstadt, külön stílusos híd a bringásoknak

ebéd... az íze sem jobb, mint ahogy kinéz, de tele van energiával (Maggi leves egy kevés plusz tésztával)

igazi modellalkat

"...csak arra van egy emelkedő, a hegymenetet bírod?"

Regensburg-Steppberg, 2008.07.31. csötürtök

napi táv: 132 km
össztáv: 872 km

Reggel nem túl kipihentem ébredtem, hála a sokcsillagos göröngyös talajnak. Következtek a reggeli rutinfeladatok: sátorbontás, sátorszárítás (volt egy kis eső), 1-2 falat, 'felnyergelés', kulacs-és palacktöltés: általában összesen 5 L vizet vittem magammal. Ezt többször magam is soknak gondoltam (menet közben nagy teher és fel is melegszik), viszont a tapasztalat azt mutatta, hogy nem árt az előre tervezés: nem lehet tudni, lesz-e, és, ha igen, milyen vízforrás menet közben. Számos kút van persze, de ezekre rendre ki is van írva: Kein trinkwasser! (Nem ivóvíz!) Így is többször megesett, hogy egy kertbe besétálva kértem vizet, vagy adott esetben csak benyújtottam az üres kulacsaimat egy kerítésen, kérő tekintettel, szépen mosolyogva. Ennyit a vízről. Az út első 10-15 km-e kellemesen, szépen a Duna mentén haladt, aztán jött egy kis kukorica. Saal an der Donau után Kelheim, majd Nürnberg irányába egy csatorna torkollik (vagy ágazik el a Dunából, ahonnan nézzük) a Dunába, innentől az amúgy szemmel láthatóan keskenyebb folyót már a térkép is más színnel-és vastagsággal jelzi. Ennek nagyon örültem, ilyenkor éreztem igazán, hogy tényleg haladok valamerre.
A németek nagyon segítőkészek, már-már zavarbaejtően. Start után pár km-rel elővettem a térképem, hogy megnézzek valamit, rögtön oda is jött hozzám egy hölgy, hogy miben tud segíteni. Nagyon aranyos volt, beszélgettünk, elment, én maradtam a térképpel. Egy perc múlva egy középkorú férfi lépett oda hozzám, hogy merre szeretnék menni:-) Elmondtam, elmutogatta. És megkérdezte -megszorongatva a combját- hogy hogyan állok izom-ügyileg, bírom-e a hegymenetet. Mondtam, hogy remélhetőleg igen. Mosolygott -később megértettem, hogy miért, sztori pár sorral lejjebb- váltottunk 1-2 szót és haladtam tovább.
Eddig még nem írtam le a leglényegesebb eddig megtapasztalt különbségekről az osztrák és a német viszonyok között, majd most. Az osztrákok sokkal 'lelkesebben' tartják karban a Duna-menti kerékpárút rájuk eső szakaszát, a németek ezzel szemben kihasználják -ezt már írtam is- a már meglévő mezőgazdasági utakat, de nem ez volt a legbosszantóbb: előszeretettel nem aszfaltozznak, hanem zúzott kaviccsal szórják fel az utat, és -szerintük- kész az út. El lehet képzelni, hogy ez a murvás út mennyire tett jót a gumiknak... és még sok más gond is volt bele. Előnyük viszont, hogy rendre a part mentén haladnak, így a kilátás kárpótolt. Ezek közül az egyik Weltenburg előtt okozott nem kis bosszankodást -mellékelt kép, ezen mosolygott az útbaigazító-; egy jelentős emelkedőre szintén murván kellett volna felkaptatni, ami technikailag nem volt kivitelezhető: Petra (a biciklim beceneve) totálisan farnehéz, minden csomag a hátsó kerék felett van, a kavicsokon pedig természetesen nem tapad az aszfaltgumi. Ahogy az út emelkedett, nyeregben maradva a kormányt 'húztam', minek következtében az első kerék -lévén, hogy semmi nem terheli- ide-oda csúszkált, majd elemelkedett a földtől. Így ugye nem lehet haladni. Sebaj, tolom. Na persze... ekkor ugyanis, a kormányt fogva a hátul lévő 20-25 kg-ot semmi nem tartja, és mivel az első kerék továbbra sem tapad a kavicsokon, az oldalra csúszik, a kerékpár pedig szépen felborul... Az első elágazásnál kimentem a közútra, és eléggé megszivatva éreztem magam, azon ugyanis alig volt forgalom, így igazából nem értetem, mi értelem volt elterelni róla. Nade, feljutottam, lefelé pedig mindenért kárpótolt a megérdemelt gurulás. Az ebédemet egy kápolna mellett költöttem el, árnyék, polifoam leterítve, gázfőző kipakolva, már főtt is a tészta. A következő esemény Neuburg előtt történt. Persze ez csak nekem megy esemény számba... megkérdeztem egy bringás srácot, hogy merre megy a legjobb út Neuburg felé, elmondta, ő ment balra, én jobbra. Pár km után viszont lihegést hallottam hátulról, a srác volt, és mondta, hogy egyedül eleget teker, ha már itt van egy srác Magyarországról, akkor elkíséri. És bekísért Neuburg-ba. Ezzel tudom, a saját lovam dícsérem, de nagyon jól esett. Neuburgban lefotózott a kastélynál, és elváltak az útjaink. Az ilyen találkozásokat talán éppen az teszi olyan jelentőssé, hogy valószínüleg soha többé nem találkozunk, viszont én emlékszek a "neuburg-is bringásra", ő meg -talán- a magyar srácra. Neuburg után nem követtem a táblák által mutatott irányt, "fellázadtam" a murvás terelések ellen, és ragaszkodtam a parthoz legközelebb eső úthoz. Így egy ideig a töltésen, majd egy erdőben találtam magam. Majd megint a töltésen, és úgy 1 óra után észbekaptam, hogy jó ideje semmilyen -a töltés útján kívül- civilizációval nem találkoztam. Az "iránytűm nem hazudik" alapon követtem a folyó egy holtágát. Amikor az utat már fű borította, gyanús lett, hogy erre tényleg ritkán járnak. Egy tóhoz érkeztem, amiben 60-70 cm-es halak -elvileg busák- napoztak. Na ekkor már tényleg egy kalandfilmben éreztem magam. Egy emelkedő előtt letettem Petrát, -gyaokrlatilag a tó partján- és felszaladtam, hogy szétnézzek fentről: merre tovább. Fent nem kis meglepetésemre két kápolnával, és füves placcal találkoztam... na mi ez, ha nem tökéletes szálláshely?:) Feltoltam a pakkom, felépítettem a házam, ez kicsit körülményes volt a szúnyogok miatt. A "ház" szúnyoghálója mögött kipihegtem magam. Az egyetlen bökkenő az volt, hogy csak pár korty vizem maradt az éjszakára, forralni pedig nem akartam. Így a vacsora is elmaradt, sőt, valójában igazából foggalmam sem volt, éppen hol vagyok, csak azt tudtam, hogy 132 km-rel közelebb a forráshoz. De ez akkor, abban a helyzetben egyáltalán nem érdekelt. Késöbb lementem a tóhoz, amit kineveztem fördőkádnak és mosókonyhának. (Szappan nélkül természetesen, semmi szennyezés.)

A sátor ajtaja a völgyre nézett, amiben a Nap lement... na akkor igazán azt éreztem, hogy, ha holnap bekövetkezne a 2000-re jósolt világvége... szóval az ilyen pillanatokért érdemes élni és az ilyenekért volt érdemes elindulni. Azt hiszem ebben van a nagybetűs BOLDOGSÁG titka. (ömlengés vége)

8. nap: A német alföld "gyönyörei"

a megmaradt vár egyik tornya

a "9 lyukú híd" élethű mása

megérkezés, városnézés

közeledés Regensburg-hoz

a város névadója: A Regen patak Dunába torkollása

...és közelről

monotonitást megszakító épület 2. -távolról...

monotonitást megszakító épület 1.

a 'megunhatatlan' kilátás:)

Deggendorf-Regensburg, 2008.07.30. szerda
napi táv: 112 km össztáv: 740 km

Az utazás, amiről írok már lassan fél éve volt. Így az emlékek kicsit megkoptak, megszépültek, átalakultak. Mielőtt írok egy napról, megnézem az aznapi fotókat, meghallgatom a hangos naplóm és átolvasom a bejegyzéseim, mintegy memóriafrissítésként. A diktafonra aznap ezt mondtam fel: "A mai napon igazából nem történt semmi..." A bejegyzés pedig: "A mai nap eseménytelen volt..." Szóval na. Nem ez volt a legizgalmasabb napom. A német alföld sokban nem különbözik a többi alföldtől, egy hatalmas lapály, mezőgazdasági célokra 'fenntartva'. És valahol ott kanyarog rajta a Duna. Ahhoz viszont a németek korántsem ragaszkodnak, hogy a 'Donauradweg' a folyó mellett haladjon; a bringásokat a már meglévő, mezőgazdasági célt szolgáló, így földek között és mellett haladó utakra terelik. Hozzáteszem: ezek mind-mind kifogástalan minőségűek, csak épp a Duna helyett a német mezőgazdaság nyújtotta 'látnivalókkal' kell beérni. Néha feltűnt egy-egy szép épület, amiknek a lefotózása megtörte a monotonitást, de aztán vissza a nyeregbe, a kánikulába, és, mivel a kukorica árnyéka kevésnek bizonyult, a bőrszínem is szépen alakult:-) A napközbeni eseményekről így nem is nagyon tudok többet írni, mentem és mentem, félreértés ne essék, ennek is megvolt a maga szépsége, sok új dologgal ismerkedtem meg, de az előző napokhoz képest ez a 112 km mégis kiérdemelte az 'eseménytelen' titulust. Az este viszont kárpótolt. 4-5 óra körül érkeztem Regensburg-ba, ez volt az aznapi cél. A kemping közvetlenül a Duna mellett volt, nem kellett sokat keresgélni. A bejutás kissé viszont bosszantó volt... A kemping maga elég nagy, a kapu csak úgy begurulhattam, senkit nem zavart. De nem, én rendes srác vagyok, megkeresem a recepciót és fizetek. Keresem, keresem... Gondoltam, hogy valahol elől van, volt is ott egy épület, de amikor benéztem (üveg fala volt) boltnak tűnt, polcok, rajta ilyen-olyan portéka. Akkor nem ez a recepció -gondoltam. Megkérdeztem egy idősebb urat, aki felháborodva vagy németül vagy angulol leszólt, hogy "hát ott ott nem látod, nem is hátul" -kössz, milyen kis kedves. Újra benéztem, de továbbra is bolt volt. Hm... Bementem, és fény derült a turpiszságra, ugyanis a recepció (egy szimpla pult) a boltban volt:-D Bejelentkezés, újabb izgalom. A szilikonmellű, szőke cica (a recepciós) nem beszél angolul, -ekkorra már ragadt rám bőven annyi német, hogy ez nem volt gond szerencsére- és németül sem túl segítőkész. Semmilyen papírt nem tölt ki nekem, idaadja, töltsem ki én. Ok, megcsinálom. Megnézi, és olyan fejet vág, mint aki nem kap levegőt; "hát, én ezt nem tudom elolvasni, hát, milyen írás ez, én nem tudom elolvasni" (jóllehet, nem írok valami szépen). Odaadta a srác kollegájának, akivel a 'nagy procedúra' ennyi volt:
-beszélsz angolul?
-igen.
-tesség, a személyiigazolványom, ezen minden rajta van.

Odaadtam, leírta, huhh. És kimondta a végösszeget is: 14.5 euró. Na ekkor meg én fulladtam meg majdnem. Le is írta a számot egy papírra, hátha nem értem, de sajnos értettem. A sátorhely ismét felpaprikázott: nincsenek parcellák, szabadon választhatsz. Ez csak akkor nem jó, ha a kemping tele van, és ez sajnos tele volt. Így nekem maradt a kemping széli hepehupás, göröngyös, kemény talaj, 14.5 euróért. A legjobban az 'tetszett', hogy a drótkerítés is le volt feszítve, hogy a partra igyekvők lerövidítsék a kijutást. A napom viszont felvillanyozta, hogy 1. otthonról felhívtak, 2. SMS írás közben így szólítottak meg: "Na jó estét! Magyar vagy?" :-D Egy honfitársam lerobbant az autópályán és a kempingben ragadt. Az estét átbeszélgettük, meghívott egy sörre, én visszahívtam egy vacsira, kinek ez volt, kinek az alapon:) Jó volt magyarul beszélni, megosztani dolgokat valakivel úgy, hogy az anyanyelvünkön beszélünk. Vacsi után kimostam a mezeimet, erre szinte naponta sort kellett kerítenem, mert a váltás mezek, amiket vittem annyira nem váltak be sajnos. Amikor lefeküdtem és a hátam megérezte a 14.5 eurós göröngyös talajt, kicsit bosszankodva aludtam el.

7. nap: Az első kilóméterek Németországban

az első német éjszakám, Deggendorf

méghogy végig egyedül voltam, társaság mindig akadt :-)

...és a gyakorlatban

zsilipek az elméletben...

duzzasztógát

modellkedés a Domplatz-on

a passau-i dóm

a hordalékos Inn és a nyugodtabb Duna 'találkozása'

a három folyó városa

Passau madártávlatból, az Inn torkolata

egy sellő személyesn

Jochenstein


viszlát Ausztria, üdv Németország

Niederkappel-Deggendorf, Németország, 2008.07.29. kedd

napi táv: 110 km
össztáv: 628 km

Erre a napra elvileg pihenést terveztem, de végül 'félpihenőnapnak' neveztem ki, csak 11 után indultam el; nagy úr a kíváncsiság, menni kellett, Jochenstein felé vettem az irányt. A hőség továbbra is kitartott. Mivel a folyó É-i oldalán voltam (ezen a szakaszon sokkal praktikusabb lett volna a D-i, mint az már kiderült) a határig hátralévő kb. 20 km-t kisebb falukon keresztül tettem meg. Kora délután érkeztem meg az első német nagyvárosba, Passauba. A várost a három folyó városának is szokás nevezni, itt találkozik a Duna, az Inn és az Ilz folyó. Az út során több kajakossal is beszéltem, akik a Duna forrásától leeveztek a Fekete tengerig. Mind azt mondták, lenyűgözi őket, amikor a Duna összefolyik egy másik folyóval, növekszik, és Európa legnagyobb folyamává duzzad. Én is ugyan ezt éreztem, csak kvázi visszafelé, lévén, hogy folyásiránynak ellenkezően haladtam. Egy-egy ilyen összefolyást elhagyva a 'Dunám' kisebb és kisebb lett, ilyenkor éreztem a legjobban, hogy napról napra közeledek a forrásához. Az Inn és a Duna torkolata lenyűgözött, az Alpokból jövö Inn vize sokkal hordalékosabb a Dunáénál, a két különböző szín találkozása elképesztő volt. Érdekes az is, hogy bár a torkolatnál az Inn jóval szélesebb a Dunánál, a folyót mégis Dunának hívják a továbbiakban is. Maga Passau, főleg az óváros lenyűgöző, több helyen csak toltam, hogy többet nézelődhessek. Korábbi leírásokban már olvastam, hogy Passauban van egy magyar különlegességeket (maciméz, paprika, Túró Rudi stb.) áruló bolt, pontosan nem tudtam, hogy hol van, jó lett volna megtalálni, magyarokkal beszélni. A nagy bámészkodás közben megakadt a szemem két magyar zászlón. Nem akartam elhinni, hogy megtaláltam a keresett helyet. Bementem, szétnéztem, de ami a legjobb: magyarul beszéltem. Kiderült, hogy ez egy másik bolt, (valójában egy rétesező), és a tulaj nem is tud, hogy nem ők az egyetlen magyar boltosok a városban. Sajnos nem volt képem megkínáltatni magam, pedig de jól néztek ki...:-) (a 2 eurót meg kicsit sokalltam).Városnézés, szájtátás, fotózkodás, és elhagytam az utam során megismert eddigi legszebb várost. Az ég egy kicsit beborult, amit nem is sajnáltam, már eddig is sikerült biciklis mez formára pirulnom. Deggendorf (aznapra ezt a célt tűztem ki) előtt 25-30 km-rel beszédbe elegyedtem egy bringással, 'kifaggatott, hogy honnan-hova tartok, az út további részét közösen tettük meg, megmutatta, hol a kemping, hol vásároljak, nagyon segítőkész volt. A szállás 8 euró, teljesen korekt és közvetlenül a parton van. Viszont a melegvízért kölün kellett fizetni, 50 centet talán, ami elég bosszantó volt, de később észrevettem, hogy a sátramat 2 fűben felejtett euró mellé vertem fel, ami azért enyhített a bánatomon:-) Este még kiültem a partra beszélgetni a diktafonommal, a napot pedig egy tömetnyi vaníliás dohánnyal búcsúztattam.