a forrás mellett, pad, már a házam is áll... kánaán
a leállás utáni megmentő: forrás (zuhanyzó és konyha egyben)
visszapillantás a kompról: ott tényleg nehéz lett volna biciklivel
már itt is a komp
igen, talán el kellett volna olvasni :-)
'kisebb' akadály, az út vége
reggel, a kanyargó Duna
Ottensheim-Niederkappel, 2008. július 28. hétfő
napi táv: 62 km
össztáv: 518 km
A nap viszonylag korán elkezdte égetni a sátram, percek múlva már ömlött is rólam a víz. Pakolás, start, irány Németország (gondoltam naivan). A kemping előtt találtam egy kis tubusos sampont is, eltettem szuvenírnek:) Már korán reggel is hihetetlen meleg volt, pár km után visszamentem a Duna mellé, -a kemping egy kicsit távolabb volt- ahol egy kicsit hűvösebb volt, és reggel még árnyék is. Nagyon jó lendületben haladtam, menet közben elhaladtam egy idősebb német házaspár mellett, akiket már Bécsben is láttam (ők is Passau-ba mentek). A lendület egészen Haibach-ig tartott... ez utólag visszagondolva elég vicces. Elmentem egy "ACHTUNG" tábla mellett, de gondoltam rám biztos nem vonatkozik:) és a lendületből sem akartam kiesni. Aztán hirtelen vége lett az útnak. Hm... Az aszfalt vége, egy kis korlát utánna pedig köves, földút. Én persze durr bele, még itt sem álltam meg. Aztán -ez csak pár méter volt- ennek is vége lett. Következhetett az a java: egy 50-60 cm-es sziklalépcső, felfelé. Ez egyedül egy olyan bringával, aminek kb. 25 kg pakk van a hátulján, igencsak kihívásos volt. Nade, nem heroizálom túl:) Valahogy felráncigáltam, az agyam sajnos kikapcsolt: miért is nem mentem fel először bringa nélkül, megnézni, hogy egyáltalán járható út kkövetkezik-e? Passz. Ugyanis ez a 'lépcső' kanyarodott is, balról a Duna, jobbról pedig sziklafal volt, nem láttam, hogy milyen út következik. Felmentem. Toltam. És mi várt? Vagyis mi nem várt? Út, az sajnos nem volt. Egészen pontosan egy sziklamászóhelyre lyukadtam ki, a fal mentén meredeken felfutó keskeny ösvény pedig csöppet sem emlékeztetett egy kerékpárútra. Elég egyértelművé vált, hogy az achtung-tábla talán rám is vonatkozott. Előre nem tudok menni, balra és jobbra sem, akkor egy maradt csak, vissza, ahol felkínlódtam magam. A sziklalépcső lefelé is feladta a leckét, az első fékbowdenem megnyúlt. Lementem, beért a német házaspár, ezek szerint a táblával ők se nagyon foglalkoztak:-) Kérdezik, mi a baj, épp a fékem csináltam, mondom semmi, épp csak az út fogyott el a Duna északi oldalán. Elindultam visszafelé, megnézni a táblát... Ez állt rajta: " Figyelem! A kerékpárútnak vége, hívják rádión a kompot, ára 2.20 euro." Hm. 'Feltorlódott' a forgalom, hívták a kompot, ami direkt azon a részen szállítgatta a bringásokat oda-vissza. Felszállás. Nem a túlpartra vitt át, csak kikerülte a sziklákat. Leszállás Obermühl-nél, ahol sajnos csak közút volt, és az is felfelé ment. Ennek azért nem örültem, mert a meleg már így is kikészített, és az otthon felejtett izomlazító sem jött volna már rosszul. Bosszantott, hogy az egyetlen út élesen távolodik a folyótól, kerékpárút pedig nincs. Fel kellett menni Altenfelden irányába, és onnan vissza le. Egy ideig tapostam a pedált, aztán toltam... és toltam és toltam. Fent begurultam egy kertbe és útbaigazítást kértem egy bácsitól, először angolul, aztán németül (a felesége pedig közben feltöltötte a kulacsaim, áldott legyen:)). Mondta, hogy jó helyen vagyok, erre és erre menjek, és végezetül megkérdezte: " és tényleg Angliából jössz?" :-D De aranyos volt. Hiába zászló, hiába HUNGARY felirat, aki angolul kérdez, az biztosan angol is:) Fent elköltöttem úri ebédemet is: toast kenyér otthoni májkrémmel és lekvárral. És persze víz(rengeteg), kálcium és magnézium. Egy ideig gurultam, aztán megint fel. Kettő körül érkeztem Niederkappel elé, ami előtt újabb emelkedő volt, ez már sajnos nem fért bele az erőmbe. A combizmom teljesen elsavasodott, motor leállt, a bringa nem akart tovább menni. Az út szélén megláttam egy füves placcot, rajta forrás és pad. El sem hittem, úgy örültem (a vizem ugyanis ismét elfogyott). Leültem az árnyékba és öntöttem magamba a hideg vizet. Főztem, a kajától elálmosodtam, nyílvánvalóvá vált, hogy aznap már nem megyek tovább, ekkor még csak 15-16 óra volt. Viszont ebből a napból nagyon sokat tanultam, ami a későbbiekben hihetetlen nagy hasznomra vált.
A leszűrt konklúzió, avagy amiken változtattam ezután:
napi táv: 62 km
össztáv: 518 km
A nap viszonylag korán elkezdte égetni a sátram, percek múlva már ömlött is rólam a víz. Pakolás, start, irány Németország (gondoltam naivan). A kemping előtt találtam egy kis tubusos sampont is, eltettem szuvenírnek:) Már korán reggel is hihetetlen meleg volt, pár km után visszamentem a Duna mellé, -a kemping egy kicsit távolabb volt- ahol egy kicsit hűvösebb volt, és reggel még árnyék is. Nagyon jó lendületben haladtam, menet közben elhaladtam egy idősebb német házaspár mellett, akiket már Bécsben is láttam (ők is Passau-ba mentek). A lendület egészen Haibach-ig tartott... ez utólag visszagondolva elég vicces. Elmentem egy "ACHTUNG" tábla mellett, de gondoltam rám biztos nem vonatkozik:) és a lendületből sem akartam kiesni. Aztán hirtelen vége lett az útnak. Hm... Az aszfalt vége, egy kis korlát utánna pedig köves, földút. Én persze durr bele, még itt sem álltam meg. Aztán -ez csak pár méter volt- ennek is vége lett. Következhetett az a java: egy 50-60 cm-es sziklalépcső, felfelé. Ez egyedül egy olyan bringával, aminek kb. 25 kg pakk van a hátulján, igencsak kihívásos volt. Nade, nem heroizálom túl:) Valahogy felráncigáltam, az agyam sajnos kikapcsolt: miért is nem mentem fel először bringa nélkül, megnézni, hogy egyáltalán járható út kkövetkezik-e? Passz. Ugyanis ez a 'lépcső' kanyarodott is, balról a Duna, jobbról pedig sziklafal volt, nem láttam, hogy milyen út következik. Felmentem. Toltam. És mi várt? Vagyis mi nem várt? Út, az sajnos nem volt. Egészen pontosan egy sziklamászóhelyre lyukadtam ki, a fal mentén meredeken felfutó keskeny ösvény pedig csöppet sem emlékeztetett egy kerékpárútra. Elég egyértelművé vált, hogy az achtung-tábla talán rám is vonatkozott. Előre nem tudok menni, balra és jobbra sem, akkor egy maradt csak, vissza, ahol felkínlódtam magam. A sziklalépcső lefelé is feladta a leckét, az első fékbowdenem megnyúlt. Lementem, beért a német házaspár, ezek szerint a táblával ők se nagyon foglalkoztak:-) Kérdezik, mi a baj, épp a fékem csináltam, mondom semmi, épp csak az út fogyott el a Duna északi oldalán. Elindultam visszafelé, megnézni a táblát... Ez állt rajta: " Figyelem! A kerékpárútnak vége, hívják rádión a kompot, ára 2.20 euro." Hm. 'Feltorlódott' a forgalom, hívták a kompot, ami direkt azon a részen szállítgatta a bringásokat oda-vissza. Felszállás. Nem a túlpartra vitt át, csak kikerülte a sziklákat. Leszállás Obermühl-nél, ahol sajnos csak közút volt, és az is felfelé ment. Ennek azért nem örültem, mert a meleg már így is kikészített, és az otthon felejtett izomlazító sem jött volna már rosszul. Bosszantott, hogy az egyetlen út élesen távolodik a folyótól, kerékpárút pedig nincs. Fel kellett menni Altenfelden irányába, és onnan vissza le. Egy ideig tapostam a pedált, aztán toltam... és toltam és toltam. Fent begurultam egy kertbe és útbaigazítást kértem egy bácsitól, először angolul, aztán németül (a felesége pedig közben feltöltötte a kulacsaim, áldott legyen:)). Mondta, hogy jó helyen vagyok, erre és erre menjek, és végezetül megkérdezte: " és tényleg Angliából jössz?" :-D De aranyos volt. Hiába zászló, hiába HUNGARY felirat, aki angolul kérdez, az biztosan angol is:) Fent elköltöttem úri ebédemet is: toast kenyér otthoni májkrémmel és lekvárral. És persze víz(rengeteg), kálcium és magnézium. Egy ideig gurultam, aztán megint fel. Kettő körül érkeztem Niederkappel elé, ami előtt újabb emelkedő volt, ez már sajnos nem fért bele az erőmbe. A combizmom teljesen elsavasodott, motor leállt, a bringa nem akart tovább menni. Az út szélén megláttam egy füves placcot, rajta forrás és pad. El sem hittem, úgy örültem (a vizem ugyanis ismét elfogyott). Leültem az árnyékba és öntöttem magamba a hideg vizet. Főztem, a kajától elálmosodtam, nyílvánvalóvá vált, hogy aznap már nem megyek tovább, ekkor még csak 15-16 óra volt. Viszont ebből a napból nagyon sokat tanultam, ami a későbbiekben hihetetlen nagy hasznomra vált.
A leszűrt konklúzió, avagy amiken változtattam ezután:
- Evés. Erre nem szabad sem az időt, sem a pénzt sajnálni. Innentől kezdve minden nap szűk 1 órás ebédidőt tartottam, így pihentem is a hőségben, és feltankoltam magam energiával. Jól tápláltan innentől kezdve napi 20- 30-40 km-rel kényelmesen többet tudtam menni.
- Kiállás a nyeregből. Alföldiként nem vagyok/voltam egy kimondott hegyimenő. Az emelkedőnél kiálltam a nyeregből, így a combom gyorsabban fáradt és mivel az egész test mozog, több energia fogyott. Innentől mindig leválltottam a legkisebb fokozatra, és kényelmesen mókuskerekeztem fel.
- Masszázs. A tour-os srácoknak lehet nem véletlen van masszőrgárdájuk. Másnap 1. dolgom volt beszerezni egy izomlazítót, amivel minden este, és néha nap közben is begyúrtam a lábam, ami így az út során egyszer sem (!) görcsölt be.
A napom további része pihenéssel telt és elhatároztam, hogy az azt követő napot is regenerálódással töltöm. Az estémbe belezavart (az út mellett alvás legnagyobb hátránya) 2 motoros kissrác; viccesnek találtak bekiabálni és megrázni a sátram, de egy hangosabb krákogás hatására el is mentek (teszem hozzá: bal kezemben bot, jobb kezemben gázspray).
