4. nap: A Wachau lankái között

kezdődhet a vizibiciklizés

giccsparádé Krems-ben

tipikus wachau-i óváros

sziklába/ra/hoz épített ház

mindent a szemnek...

templom, körülötte néhány ház: az egyszerűsége teszi széppé

várrom a Wachaun

készül a vacsora (Ybbs)

Tulln-Ybbs-2008. július 26

napi táv: 125 km

össztáv: 314 km

És az első hétvége. Az, hogy 'nyugaton' az átlag embernek is természetes, hogy rendszeresen sportol, ok. De hétvégén... a kerékpárúton folyamatosan olyan érzésem volt, mintha bringás felvonuláson lennék. Reggel még kicsit morcos volt az idő, de eső már nem volt szerencsére. Összepakolás után kitettem a "rendszámtáblám": az eddig csak gumi pók alatt a táska hátulján lévő zászlóm felfabrikáltam a magammal vitt zászlótartó alkalmatosságra, így jól látható helyen loboghatott a trikolor. Indulás után sikerült elnéznem (igen, már megint) egy táblát; véletlen a Judenau felé tartó kerékpárútra tértem le, de gyorsan rájöttem, hogy Judenau kicsit arrébb van. Az út a töltésen vezetett, pár méterre a víztől. Ismét rá kellett jönnöm, hogy mindenki csak velem szembe jön, 'felfelé' színte senki. Viszont volt szerencsém versenyezni a Marco Polo-val. Ez egy uszály volt, ami igencsak harcolt árral szemben... és győztem:-) (persze a rajt-cél vonalat önkényesen húztam meg). Egy lejtős szakaszon viszont eléggé meglepődtem: az út ugyanis víz alatt volt. Nem nagyon, de azért leszálltam és előre mentem, a víz úgy 15cm magasan hömpölygött át az úton, át lehetett gurulni rajta gond nélkül. Ahogy 'átkeltem' a következő nagyváros Krems (an der Donau) volt. Az óváros gyönyörű, mindenhol macskaköves kis utcák, rendezett terek. Sikerült lefotóznom a vallásosság egyik leggiccsesebb megnyilvánulásást: egy fehér-aranyozott oszlopos szoboregyüttest, gyönyörű volt:) Krems után kezdtem beérni a Wachau bortermelő vidékébe. Lelkes borivóként ez egy elég szívszorongató szakasz volt, ugyanis a borkóstolást nem kalkuláltam a költségek közé. A Wachau szakaszon az út egy kicsit eltávolodik a folyótól a kis városok irányába. Ezt úgy kell elképzelni, mintha sok Tokaj lenne egymás után, pincesorok, teraszok. A városkák rendre egy sémára épültek: egy templom, esetleg kisebb vár, és körülötte a középkori óváros, mely igazából (hely híján?) nem is terjesztkedett tovább. A bicikliutat táblákkal beirányították mindegyik falucskába, ahol mindenhol macskakő fogadott, ez először tetszett, aztán egyre kevésbé. Az is szokás volt, hogy táblával jelezték: a biciklisek száljanak le, és csak tolják. Ezt mindenki betartotta, én is. a tempót viszont ez eléggé lelasította... Az építészetükről 1-2 szó; minden épület hihetetlen harmóniában van a sziklákkal, a természetes adottságokat mindenhol kihasználják és egybeípítik az épület falát a sziklafallal. A szikla így az épületek részévé válik, fantasztikus. És hát a szőlősorok... Az ebédem otthoni májkrémes kenyér és 'nutella' volt, az elmaradhatatlan 'energiakoktéllal' (1-1 kálcium és magnézium tabletta, jó adag cukor) leöblítve. A 120. km-nél kezdtem elfáradni, lassan éjszakai szállás után néztem. Egy kicsivel Ybbs előtti nyaralófalu egyik füves rétén építettem fel a házam, a Dunától pár 10 méterre- tehát a fürdőszoba sem volt messze. A kiadós vacsora (sajtszószos spagetti tesco módra) után el is aludtam. Pár órával később viszont ébredni kellett... egy rafinált pucércsiga valamilyen általam nem értett okból el kezdett felfelé 'szaladni' a belső sátor külső oldalán, tehát rám nem mászhatott, viszont összenyálazta a tuti új sátramat. Próbáltam sokkolni a fejlámpámmal, ez sikertelen volt. A fricskázás sem jött be. Így beletörődtem, és visszaaludtam, miközben azt hallgattam, hogy a kis bunkó hogyan halad felfelé.

3. nap: Két véglet: szántóföld - autópálya

az É-i szél nem zavar többé, irány nyugat

a gép és a Duna

bizony: ez egy belsőgumi-autómata

a Duna-menti kerékpárút

Bécsújhely-Tulln -2008. július 25.

napi táv: 126 km

össztáv: 216 km

Az 1. sátras éjszaka zavartalanul telt, összepakoltam, és 9 körül bementem a városba reggelit venni, elsősorban valami folyadékot. Azt, hogy kerékpárút mindenhol van, nagyon hamar megszoktam. És az elsőbségadás... ha csak közeledtem egy zebrához, az érkező autó már 10 méterekkel hamarabb lassított, jelezvén, hogy a fékhez még csak hozzá se nyúljak. Kis nézelődés után bementem egy Spar-ba, ahol viszonylag korrekt árakkal találkoztam, az alsóbb polcokon persze. Rögtön vettem is egy Spar Cola-t, mint 'az első reggelim Ausztriában' -ünneplőitalt. Reggelizés közben bekapcsoltam a telefonom -ez általában ki volt nyomva, hogy az aksi tovább bírja- és már jöttek is otthonról a kedvesen aggódó, érdeklődő üzenetek. Sőt, ekkor kaptam smst az egyetemtől is, hogy felvettek, szóval teljes volt az öröm. Csak egy kis napsütés hiányzott. Tele hassal indultam Bécs felé, egy ideig a 17-es főút menti kerékpárúton. Le-letértem más bicikliutakra is, mikor hol volt a legjobb, a főutat csak ritkán kellett igénybe vennem. Bécs külvárosa viszont feladta a leckét az 1:500000 méretarányú térképemnek, ami bringautakat nem, csak mellékutakat jelölt. Előkerült az iránytű is, az iránnyal nem is volt semmi gond, egyértelmű volt, amerről fúj a szél, arra 'kell' menni -az É-i szél továbbra is feladta a leckét. Hol szántóföldi földúton, hol műúton voltam, de a Bécsbe vezető, kerékpárral is járható utat nem találtam -az aglomerációban a 17-es főút már nagyon forgalmas volt, kerékpársáv pedig csak itt-ott sajnos. Szóval makacsságomnak köszönhetően, hogy csak kis forgalmú mellékúton megyek, szépen elkavartam. Utólag már nehezen emlékszem vissza, hogyan sikerült, de felmentem egy autópályára is, vagyis csak benéztem, hogy biztos legyek benne, igen, ez egy autópálya, nem kicsiknek való, pár méter után el is iszkoltam. Meglett végül a jó út, a Bécsújhely-Bécs közti 40 km nekem úgy 70 lett. Nade, ami nem öl meg, az erősít. Beértem végre a fővárosba, tartottam egy kis városnézést, amit természetesen kerékpárral bárhol, zavartalanul, ha nem kerékpárúton, akkor kerékpársávon tehettem. Kicsit elidőztem, aztán 'ráálltam' a "Duna-menti kerékpárút"-ra. Mindenhol rengetek bringás volt; 3 csoportba lehetett őket gyűjteni: 1. voltak az országútisok, ők képviselték a flegma elitet. Állati bringákkal, a legtutibb mezekben. 2. a montisok, akik szintén bojokban, a legprofibb felszerelésekkel edzenek. De ami engem érintett: a 3. csoportban voltak a túrázók, nagy zsákokkal felpakolt, nyugodt tempóban haladó bringások. Ezen a 'klikken' belül mindenki köszön mindenkinek, a lelkesebbek integetnek is vagy messziről csengetnek, nagyon hangulatos ilyen közegben tekerni. Éshát az út: mondanom sem kell, tükör sima, szélessége pedig egy szűkebb autósávnyi. Egy dolog lepett csak meg: szinte szó szerint mindenki a folyó forrása felől jött, sok sok csoport, 'árral szemben' viszont csak nagyon kevesen mentek, volt olyan nap, amikor senkivel nem találkoztam, aki a forrás felé tartott volna. 18:30 után Tulln-ba érve találtam egy kempinget, már jöttem 126 kmt, ideje letáborozni. A szállás 10 euró, nincs mese, ez már nyugat. A kemping tele volt bringásokkal. Főztem egy kis vacsit, a menü spagetti volt (összesen 4kg spagetitésztával indultam el) sajtszósszal, Tesco gazdaságos módra. Főzés közbe összeismerkedtem egy holland apukával, mondta, hogy imádnám Hollandiát, mindenki bringázik. Éjszaka volt egy kis eső, de bíztam benne, hogy reggelre kisüt végre a Nap.

2. nap: Irány Ausztria

egy kis haverkodás

az első emelkedő...

...és a kilátás

Kőszeg-Bécsújhely - 2008. július 24.

napi táv: 70 km

össztáv: 90 km



Reggel egy ismerős zörejre ébredtem: a szél rázta a redőnyt. Nem is kapkodtam el az indulást, mindenki ismeri a 'ki a meleg takaróból a hideg szobába' érzést. Eső már nem volt szerencsére, a szél változatlanul erős volt. Átgurultam Kőszegre, találkoztam Zsófival és Attilával. Sajnos a Debrecenben elhalasztott szervizelést most kellett megejtenem, 4 új fékpofa, bowdencsere és váltóbeállítás. Amíg készült tartottunk egy kis városnézést. A pénzváltást követően már tényleg semmi nem maradt hátra, nyeregbe pattantam és 13 órakor "átléptem" a határt. Az idő hűvös, az É-i szél továbbra is hátráltat, de kit érdekel, úton vagyok végre. Pár 100 m után találtam egy kerékpár utat, azon haladtam Bécsújhely felé. Kirchberg alatt már az Alpokalja kisebb lankáira kaptattam fel. Az eső néha eleredt, jól jött az esőkabát. Felfelé menet megálltam 1x feltankolni magam mogyorókrémes kenyérrel, egy buszmegálló kényelmes ebédlőnek bizonyult, a helybéliek pedig postaládának használják, helyesebben a környező tanyák postaládái is a buszmegállóban voltak. Az emelkedő tetején, kb. 700m magasan kis gyönyörködés a völgyben, és következett a jól megérdemelt leerszkedés. Jó volt "repeszteni" 62 km/h volt a csúcs, az esőkabát elég rosszul vizsgázott aerodinamikából:) Este 7 körül értem Bécsújhelyre, rögtön be is tévedtem egy általam sportcentrumnak vélt helyre. Lelki szemeim előt már láttam is felállítva a sátram egy focipálya mellett, körülöttem mindenki kocog, fut, teniszezik, gondoltam itt biztos szívesen látnak majd. A biztonság kedvéért megkérdeztem egy srácot, hogy mi a véleménye a dologról, válasz: 'nem tudom, szerintem nem baj, de azt tudod, hogy ez egy laktanya?' Szóval kiderült, hogy a Katonai Akadémia területén vagyok, inkább leléptem. Egy kedves járókelő sem tudott kempinget ajánlani, egy kis horgásztóhoz viszont elnavigáltak, mint alternatíva. Odamentem, letáboroztam. Kezdőségem rögtön ki is villant: nem volt nálam tartalék víz, a vacsifőzés így elmaradt, be kellett érnem egy kis -a változatosság kedvéért- mogyorókrémes kenyérrel.

1.nap: Viszlát Debrecen, viszlát Alföld!

1. a tegnapi vihar eredménye














2. álomszállás

Szombathely-Kőszegdoroszló - 2008.július 23.

napi táv: 20 km

össz. táv: 20 km

Egy vonat elérése számomra mindig kihívás; lekésni nem szoktam, de alaposan kihasználom az utolsó perceket. A mostani volt talán az eddigi legkalandosabb,de végül csak sikerült felszállni a 10:30-as Budapest-Nyu-i PU.-ba tartó vonatra. Megérkezvén, 1. kerekezésem Fővárosunkban sem volt viszontagság-mentes: sikerült alaposan elkavarni a nagyváros forgatagában, mindezt tetézte a szakadó eső is. De semmi pánik, last-minute stílusban beértem a Nyugatiba, biccentettem a jegyszedőnek és a vonathoz tekertem; a 15:00-kor induló szombathelyi gyorson már 14:59-kor fent is voltam. A felszállásról csak annyi, hogy ez természetesen 2 személyes munka, a járgány kb. 10kg, felpakolva úgy 35 lehetett. Pár óra zakatolás után Szombathelyre értem, 18:55-kor. Itt sajnos vihar fogadott, nem is kicsi. De sebaj gondoltam, Zsófi és Attila már várnak Kőszegen (kb. 20 km). Elindultam, széllel szemben, szakadó esőben. A főútról letérvén követtem az Írottkő-Naturpark kerékpárutat (kerékpárosoknak ajánlott út), ez sajnos szépen kanyargott, lassan rásötétedett, a szél 2x is letolt az útról... az átlag sebességem pedig 10 km/h alatt volt, szóval az indulás enyhén szólva sem volt ideális. A helyzet egyébként nagyon érdekes volt: nagyon kíváncsi voltam, hogy hogy reagál az ember (én) hasonló helyzetekben, most megtudtam. 1-1.5 óra után minden házra ahol ég a villany, minden buszmegállóra vagy kápolnára ideális éjszakai szállás helyként néztem, a komfort igény ilyenkor nevetségesen lecsökken. Megláttam egy kocsmát, reflexszerűen bementem: pusztán azért, mert az egy fedett hely volt, ahol nincs viharos szél és szakadó eső. Innen beszéltem Attiláékkal, addig még eljutottam, hogy van itt egy panzió -ekkor már sötét volt- lehet, hogy ott alszok, de aztán lemerültem. Bevackoltam magam a panzióba, a szállásból lealkudtam 800ft-ot, de még így is 3000 volt. Miután már bepakoltam meglepetésként betoppant Zsófi és Attila, hogy kocsival el tudnak vinni Kőszegre. Nagyon örültem nekik, és állati hálás voltam, hogy ilyen segítőkészek, de nem lett volna fer, hogy alkudozás után mégsem alszok ott, így maradtam éjszakára.